A szumó a világ egyik legkülönösebb sportja. Egy olyan korban, ahol a legtöbb sportág a technológiai fejlesztésekről és a minimális testzsírszázalékról szól, a szumó megmaradt egyfajta élő múzeumnak. Japán nemzeti sportja több mint kétezer éves múltra tekint vissza, és gyökerei mélyen a sintoista vallásban rejlenek. Ami a kívülállóknak két hatalmas ember lökdösődésének tűnik, az valójában egy szigorú szabályok szerint zajló, szent rituálé, ahol egyetlen hiba a karrier végét jelentheti.
Élet a „szekerekben”: A szumósok spártai mindennapjai
A profi szumósok (rikisik) élete távolról sem a dőzsölésről szól. Úgynevezett bejákban (istállókban) élnek, ahol szinte katonai fegyelem uralkodik. A fiatal növendékek hajnalban kelnek, és éhgyomorra végzik el a legkeményebb edzéseket. Az üres gyomorral végzett munka célja az anyagcsere lassítása, hogy a későbbi bőséges étkezés hatékonyabban alakuljon zsírrá és izommá.
A szumósok étrendjének alapja a Chanko-nabe, egy hatalmas adag fehérjében és zöldségben gazdag ragu. Ezt óriási mennyiségű rizzsel és sörrel öblítik le, majd az étkezés után azonnal aludni mennek. Ez a technika segít elérni a 150-200 kilogrammos versenysúlyt, miközben a bőrfelület alatt hatalmas mennyiségű izomzatot építenek fel.
A rituálé hatalma: Só és démonok
A mérkőzések előtt a birkózók sót szórnak a küzdőtérre (dohjó). Ez nem látványelem: a sintoizmus szerint a só megtisztítja a talajt a gonosz szellemektől és a démonoktól. Amikor a birkózók felemelik a lábukat és erőteljesen a földhöz csapják (shiko), azzal szintén a föld alatti ártó erőket akarják elűzni.
Maga a küzdelem gyakran csak másodpercekig tart. A cél egyszerű: kiszorítani az ellenfelet a körből, vagy elérni, hogy a talpán kívül bármely testrésze érintse a földet. Ehhez azonban elképesztő robbanékonyságra és egyensúlyérzékre van szükség. Egy szumósnak olyan rugalmasnak kell lennie, hogy képes legyen spárgázni – ez elengedhetetlen a sérülések elkerüléséhez és az alacsony súlypont megtartásához.
A hierarchia és a méltóság
A szumóban a rang minden. A legmagasabb rang, a Yokozuna, nemcsak egy sportolói cím, hanem egyfajta félisteni státusz. Egy Yokozunától elvárják, hogy ne csak a pályán győzzön, hanem az élet minden területén a méltóság (hinkaku) példaképe legyen. Ha egy Yokozuna sorozatosan veszít, nem fokozzák le: elvárják tőle, hogy emelt fővel vonuljon vissza.
A birkózók nem viselhetnek hétköznapi ruhát, nyilvános helyen is hagyományos jukatába és facipőbe kell öltözniük, hajukat pedig speciális kontyba (chonmage) fogják. Ez a totális elköteleződés teszi a szumót Japán egyik legtiszteltebb és egyben legnehezebb hivatásává.
