Évtizedekig úgy gondoltunk a műanyagszennyezésre, mint egy esztétikai és ökológiai problémára: úszó szigetek az óceánban, partra vetett bálnák gyomrában talált zacskók. Azonban az elmúlt három év kutatásai sokkoló fordulatot hoztak. A műanyag már nem csak „ott kint” van, hanem „itt bent” is: a vérünkben, a tüdőnkben, a méhlepényben, sőt, a legfrissebb adatok szerint az agyszöveteinkben is.
A nanoméretű trójai faló
A mikroplasztikok (5 mm-nél kisebb szemcsék) és a még veszélyesebb nanoplasztikok a környezetbe kerülve folyamatosan aprózódnak. Belélegezzük őket a városi porral, megesszük a tengeri gyümölcsökkel, és megisszuk a palackozott vizekkel. Egy átlagos ember hetente nagyjából egy bankkártyányi súlyú műanyagot juttat a szervezetébe.
A valódi veszélyt nem maga a polimer jelenti, hanem a mérete. A nanoplasztikok olyan aprók, hogy képesek átjutni a biológiai gátakon: áthatolnak a bélfalon, bejutnak a véráramba, és átlépik a vér-agy gátat is. Miután bejutottak a sejtbe, fizikai sérüléseket okozhatnak, vagy krónikus gyulladást válthatnak ki.
Endokrin diszruptorok: Hormonális káosz
A műanyagok gyártása során rengeteg adalékanyagot használnak, például biszfenolokat (BPA) és ftalátokat. Ezeket a vegyületeket a tudomány „endokrin diszruptoroknak” nevezi. Miért? Mert a molekuláris szerkezetük kísértetiesen hasonlít az emberi hormonokéra, különösen az ösztrogénére.
Amikor ezek a részecskék bejutnak a szervezetbe, „beülnek” a hormonreceptorokba, és hamis jeleket küldenek. Ez olyan, mintha valaki rossz kulcsot dugna a zárba: nem nyitja ki, de belefeszül és megakadályozza a valódi kulcs (a saját hormonjaink) bejutását. Ez állhat a modern kori meddőség drasztikus növekedése, a korai pubertás, valamint az anyagcsere-zavarok és az elhízás hátterében is.
Műanyag az agyban és a szívben
2024-es és 2025-ös kutatások kimutatták, hogy a mikroplasztikok lerakódhatnak az artériák falán lévő plakkokban is. Azoknál a betegeknél, akiknek az érfalaiban műanyag részecskéket találtak, négyszer nagyobb volt a szívroham vagy a stroke kockázata.
Az idegtudomány is kongatja a vészharangot: laboratóriumi körülmények között a nanoplasztikok jelenléte az agysejtekben fokozza a béta-amyloid fehérjék összecsapódását, ami az Alzheimer-kór kialakulásának egyik fő mechanizmusa. A láthatatlan betolakodók tehát nem csak a hormonjainkat zavarják össze, hanem az idegrendszerünk épségét is veszélyeztetik.
Mit tehetünk a „műanyag-korban”?
Bár a mikroműanyagok jelenléte ma már kikerülhetetlen, a kitettségünket jelentősen csökkenthetjük:
- Kerüld a műanyag ételtárolók melegítését: A mikrohullámú sütőben a hő hatására milliárdnyi nanorészecske válik le az edény faláról az ételbe.
- Válts üvegre vagy rozsdamentes acélra: Különösen a vizespalackok és a forró italok (kávé, tea) esetén.
- Szűrd a csapvizet: A jó minőségű szénszűrők a mikroplasztikok jelentős részét képesek eltávolítani.
- Természetes textíliák: A műszálas ruhák mosása során rengeteg mikroszál szabadul fel, amit belélegzünk az otthoni porral.
