Az újkőkorban a “fogorvosok” valószínűleg méhviasszal tömték be a lyukas fogakat, erről árulkodik egy Szlovéniában, Triesztben  talált 6500 éves állkapocslelet. A neolitikumi “fogorvosi praktikákról” szlovén és olasz kutatók a PLoS ONE akkori legújabb számában jelentették meg tanulmányukat.

A tudóscsoport megvizsgálta állkapocscsontot a fogakkal, és az egyik fogban méhviasztömés maradványaira leltek – olvasható a ScienceDaily tudományos hírportálon.

Megállapították, hogy a méhviaszt az egyén halála körül alkalmazták, viszont azt nem sikerült kideríteniük, hogy a “kezelés” röviddel az illető halála előtt, vagy után történt-e, azonban úgy vélik, ha a halál beállta előtt alkalmazták a méhviaszt, ezzel a fogzománc és dentin (fogállomány) függőleges repedése okozta fájdalmat kívánták orvosolni.

A tudósok rámutattak arra is, hogy a súlyos fogkárosodás nem biztos, hogy a táplálkozással függ össze, a neolitikumban az asszonyok többek között a fogsorukat is használták szövés közben is. Kevés a prehistorikus “foggyógyászatra” utaló bizonyíték, így a 6500 éves szlovéniai állkapocslelet újabb adalékokkal szolgál az őskori “doktori” praktikákról. “A fogkezelés legrégebbi ismert európai esetéről és a legkorábbi gyógyászati-tüneti tömésről van szó” – hangsúlyozta Federico Bernardini.

forrás: www.stoma.u-szeged.hu